Kárpátalja a történelmi Magyarország hajdani északkeleti országrészének sok viszontagságot átélt területe, melyről a magyarországi széles közvéleménynek még manapság is hiányosak az ismeretei. Ennek okai a XX. századi tragikus eseményekben rejlenek.
A mai Kárpátalja területe ezernyi szállal kötődik az egyetemes magyar történelemhez a középkortól egészen a XX. század fordulójáig. Olyan köztörténeti és kultúrtörténeti események szemtanúi a kárpátaljai tájak, vidékek és építészeti emlékek, mint például a Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharcok, a reformáció folyamata e vidék magyarlakta településein. Sajnos, már az első világháborút követő időszakban a hazai érdeklődés perifériájára szorult Kárpátalja.
Kárpátalja mint közigazgatási egység a történelmi Magyarország négy vármegyéjének nagyobb részeiből alakult az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések eredményeként létrejövő mesterséges állam, nevezetesen Csehszlovákia legkeletibb tartományaként. Az egykori történelmi vármegyék: Ung (megyeszékhelye Ungvár), Bereg (Beregszász), Ugocsa (Nagyszőlős) és Máramaros (Máramarossziget – ez a város Romániához került) területeiből alakult ki Kárpátalja megye, de ide került néhány település az egykori Szabolcsból (3 falu: Eszeny, Szalóka, Tiszaágtelek) és Szatmár megyéből (Nagypalád) is.
Kárpátalja, Ukrajna ,,Kárpátontúli területe” (Zakarpatszka oblaszty) a Kárpát-medence északkeleti részén fekszik. Területe 12 800 km2, lakossága 1 300 000 fő körüli. Észak–északkeletről a Beszkidek, keletről a Máramarosi-havasok, délről a Tisza felső szakasza, nyugatról pedig az Ung folyó völgye határolja. Tájai rendkívül változatosak, alföldi sík, folyóparti vidékektől egészen a Kárpátok magas hegységeiig minden megtalálható itt.