A magyar nyelvterület legnagyobb kiterjedése idején mintegy duplája volt a mai. kb. 3000 négyzetkilométernek. A nyelvhatár az Ungvár, Beregrákos, Kölcsény, Beregszentmiklós, Remete, Magyarkomját, Úrmező, Técső oldalán húzódott. Egészen a XVI. század második feléig a magyarság arányszáma mintegy 2/3-a volt a mai terület összlakosságának.
Az etnikai képet alapvetően az XVI. sz.-tól a XVIII. sz. közepéig terjedő események változtatják meg: szünet nélküli hadjáratok, háborúk, pestis.
Az első világháború előtt a magyarság összaránya kb. 1/3. A 20 évig tartó csehszlovák uralom a kárpátaljai magyarságot különösen értelmiségétől fossza meg.
1944–45 után a különböző atrocitások a létszám 500 ezer alá teszik. Ez az értelmiségétől, lelkipásztoraitól megfosztott elárult és megtizedelt közösség azonban a létezését veszélyeztető fizikai kihívásra demográfiai robbanással válaszolt.
Legutolsó népszámlálási adat 156 ezer magyart jegyzett. Ekkor kb. 180 ezren beszélik anyanyelvi szinten a magyart Kárpátalján. A kárpátaljai magyarság döntő többsége a magyar határ közelében nagyjából Ungvár–Császlóc, Csongor–Izsnyéte, Dercen, Beregújfalu, Feketeardó, Szőlősgyula él. Illetve szigetekben és szórványokban, elsősorban a Felső-Tisza- vidékén.